Pázmánd SE - Megyei I.osztályú női kézilabda
Pázmánd SE - Megyei I.osztályú női kézilabda
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Menü
 
 
Linkek
 
 
Számláló
Indulás: 2006-06-19
 
 
A kezdetek

 

A női kézilabda az Általános iskola keretein belül 2000-ben kezdődött, a jelenlegi tornatanár vezetésével, aki jelenleg is a csapat edzője.

 

2003. június 12-én a Pázmánd SE keretein belül megalakult a női kézilabda szakosztály.

 

Első igazi bemutatkozásunk a pázmándi közönség előtt a 2004. augusztus 20-i ünnepi műsor keretein belül zajlott le, ahol a régi (kb. 20 évvel ezelőtti) pázmándi kézilabda csapattal játszottunk.

 

Ki kellett alakítanunk a játékos keretet, akikkel mondhatni a pázmándi kézilabda alapjait tettük le.

 

A csapat nagyon sok felkészülési mérkőzést játszott, és Nemzetközi Kézilabda Tornákon ért el jó eredményt.

 

1 év nagyon kemény edzés után beneveztünk a 2004/2005-s Fejér megyei I.o. felnőtt női kézilabda bajnokságba, ahol újoncként az előkelő 6. helyet szereztük meg.

 

Ez volt az 1. bajnoki szezonunk, de ez alatt az 1 év alatt a csapat és a vezetőség is sokat tanult.

 

A tapasztalatszerzés és a csapatkiépítés után a 2005/2006. év már könnyebben indult.

 

Ez alatt a 2 év alatt nagyon sokan segítettek, támogattak bennünket, mind szurkolásukkal, mind anyagilag:

Ø     a falu sportbarátai

Ø     a kézilabdát kedvelő szülők

Ø     valamint az Önkormányzat (mint legnagyobb támogatónk)

 

Ez úton is szeretnénk köszönetet mondani nekik, és bízunk abban, hogy jó játékunkkal elnyerjük további támogatásukat is

 
Galéria
 
Naptár
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Meccs képek
 
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA